WOLF PRODUKCIÓ

KÖSZÖNTJÜK, KEDVES LÁTOGATÓ!

 

Bizonyára még nem találkozott az alábbihoz hasonló produkcióval...

 jazz-klali.jpg

 A Bass & Voice olyan zenei megszólalást nyújtó duó, mely világszerte egyedülálló. Nagyon kevés zenész, előadó próbálkozik hasonló felállásban színpadi produkciót megszólaltatni. Egy kiváló basszusgitáros, Koller László – aki „civilben” szobrászművész -, és egy fiatal leány, énekes talentum közös produkciója. A színvonalas pop-zene igényes dalait ültetik át basszus és szólóének duóra, rythm & blues, soul, funk műfajokban. Koller László több jazz zenekarban is tevékenykedik párhuzamosan, s számos alkalommal bizonyította kimagasló tehetségét jazz fesztiválokon, versenyeken. Jazz zenekarával is szívesen színpadra lép.

kl-gitar.jpg

 

2013-ban kivételes előadássorozatot tartott Vas- és Zala megyében a basszusgitár létrejöttéről, s fejlődéséről, mivel ekkor „ünnepelte” e hangszer születésének 50. évfordulóját.  Az általa készített minőségi basszusgitárokat - szobrai mellett - rendszerint kiállításain csodálhatjuk meg. Így nem csupán hallható, de látható is, hogy ő valóban e hangszer „virtuóza”…

VIDEÓ: TRANSFUSION JAZZ

        80 éves az elektromos basszusgitár

Gitártörténeti előadások

  •              Helyszín:Nádasdy-vár, Folyosói klubterem
  •                      Időpont:06:00 pm – 08:00 pm

Dátum: 2016. április 8. (péntek), 18:00 • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Folyosói klubterem • Koller László előadása • A belépés díjtalan

https://www.facebook.com/events/225907754428190/permalink/241900399495592/

 

 

VIDEÓ: JAMMELGETÉS ELŐADÁS ELŐTT

(Alternatív Zenei Klub videója)

Természetesen - az előírásoknak megfelelően - számlaképes vállalkozók vagyunk.

Mivel hiszünk a személyes kommunikáció erejében, kérjük, kérdéseit tegye fel akár telefonon, vagy személyesen, egyeztetett helyszínen, időpontban!

Köszönjük, hogy elolvasta ajánlatunkat!

 

Elérhetőségeink:

Telefon:   +36/30 9574 119

e-mail: wolfati@t-online.hu 

Facebook: https://www.facebook.com/loboandwolf?ref=hl

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 11
Heti: 53
Havi: 381
Össz.: 82 829

Látogatottság növelés
Oldal: KOLLER BASS
WOLF PRODUKCIÓ - © 2008 - 2024 - wolfprodukcio.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »